Az alkímia rövid története Európában és Magyarországon

Az alkímia alapelve az a platóni-arisztotelészi-empedoklészi felfogás, mely szerint az anyagi világ a négy oselembol: Tuz, Víz, Föld, Levego; illetve ezek különbözo arányú keverésébol épül fel. A fémek is ugyanilyen összetett testek, különbözoségüket az alkotórészek eltéro aránya okozza. Minden fém a tökéletességre, az arannyá válásra törekszik. A transzmutáció tehát a természetes folyamat meggyorsítása.
Tévedés lenne azonban azt gondolnunk, hogy az alkimista kísérletek csupán az arany eloállítására, és az életelixír megtalálására szolgáltak, és hogy az alkimistákat a meggazdagodás vágya hajtotta. Az aranycsinálás muvelete a szellemi tökéletességre törekedés materializálása, annak megmutatása, hogy ha a fémet képes az ember arannyá változtatni, akkor ezt szellemi szinten is meg tudja tenni.
Az elso alkimista kísérleteket valószínuleg a hellenisztikus kori Egyiptomban végezték, a folyamat elso ismert leírása a leideni-papiruszokban olvasható. A legkorábbi alkimisták közül Zozimos, Olympiodoros, Synesios és Maria Judaica nevét ismerjük. Maria Judaica, a zsidó no volt a laboratóriumi vízfürdo feltalálója, a franciák ezt az eszközt ezért bain marie-nak (Mária fürdojének) nevezik. Hermész Triszmegisztosz titokzatos Smaragdtáblájának titkát az alkimista laboratóriumokban, kolostorokban, titkos társaságokban keresték évszázadokon keresztül. A keresztények szerint a zsidók is ismerték az alkímia titkait. Gyakran olyan rabbik is hittek az alkímiában, akik nem foglalkoztak vele a gyakorlatban, de úgy vélték, hogy a Biblia kiemelkedo szereploi ismerték ezt a tudományt. Szerintük ennek a tudásnak volt köszönheto, hogy az emberek az özönvíz elott olyan magas kort értek meg, mint Mathusalem. Salamonról is tudható, hogy Sába királynojétol ajándékba kapta a Bölcsek Kövét. A VIII. századtól az arab világ vált meghatározóvá az alkímia történetében. Dzsabir Ibn Hajjám kétezer könyve, a Dzsabir kódex a XIII. századi latin fordításában, melyet Geber kódexeknek neveznek, nagy hatással volt az európai alkímia kialakulására. Az arabok hite szerint az égi és szellemi szférák befolyásolják az oselemek keveredését, így az asztrológia, majd a számmisztika is részévé vált a középkori alkímiának. Európában a XII.-XIV. században a keresztény egyház tiltása ellenére olyan ismert személyek is folytattak kísérleteket, mint Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás, vagy a ferences-rendi szerzetes, Roger Bacon. A XV. század reneszánsz alkímiájának jellegzetes alakja a félig mágus, félig tudós Doktor Faustus. A kor legkiemelkedobb alakja Paracelsus volt. Paracelsus természettudós, filozófus és orvos volt. Panteista felfogása szerint Isten a természetet nem befejezettnek alkotta meg, és az ember feladata az, hogy a természeti folyamatokat megismerje és ezáltal a maga számára tökéletessé tegye. Paracelsus azt hirdette, hogy maga a Teremtés is kémiai folyamat volt, így tehát amiként a természetben, úgy az emberben is az alkímiai átalakulások a döntoek. Paracelsus és követoi teremtették meg az orvosi kémiát, a jatrokémiát, és munkásságuk a kémia tudományának közvetlen elofutáraként tekintheto.
Magyarországon a XIII. századtól ismertek adatok az alkímia ismeretérol és muvelésérol, jórészt a papság körébol, hiszen ok voltak a korabeli muveltség hordozói. Késobb azonban a kolostorokból a pápai tiltások miatt kiszorult az alkímia, ezért az "aranycsinálók" királyi, foúri udvarokban folytatták tevékenységüket. A legismertebb magyar alkimista Melchior Miklós (Melchior Cibiniesis Ungarus) volt, aki II. Ulászló, majd II. Lajos szolgálatában állt, és a transzmutáció folyamatát mise formájában írta le. Zsigmond király felesége, Cillei Borbála maga is alkimista hírében állt, és Mátyás udvarában is megfordultak alkimisták, például az olasz Marsilio Ficino. Több magyarországi alkimista került ki az úgynevezett cementesek közül. Ok az arany és ezüst elválasztását tuzi úton végzo aranyolvasztó és finomító mesterek voltak. Kolozsvári Cementes János naplójában alkimista recepteket, és a bölcsek kövének eloállítási módját közli.
Magyarországot gazdag aranylelohelyei miatt olyan híres külföldi alkimisták is felkeresték, mint Paracelsus. Johann Joachim Becher számolt be gróf Forgách Ádám tábornok kísérleteirol és az aranytermo tokaji szolo legendájáról. II. Rudolf prágai udvarában John Dee, Edward Kelly, a lengyel Michael Sedivogius is járt. A leghíresebb magyar alkimisták közt említhetjük gróf Batthyány Boldizsárt, és Bánfihunyadi Jánost, aki Londonban tett szert hírnévre. A XVIII. században foleg a rózsakeresztesek és szabadkomuvesek körében találkozhatunk alkimistákkal, és a jatrokémia is nagy népszeruségnek örvendett. Jatrokémikus volt Puky Ferenc, Csuzi Cseh János, és Bácsmegyei István Pál, aki alkimista kísérlet során vesztette életét. Késobb Pozsony lett az alkímia magyar központja, itt dolgozott Wallazky János, és Bél Mátyás. Mária Terézia 1768-as rendeletében megtiltotta ennek a titkos tudománynak az uzését, mégis az o testorségének egyik tagja, Báróczi Sándor volt az, aki 1810-ben megjelentette alkimista írását, A mostani adeptus címen.
Az alkímia a kémia elofutára, elokészítoje is volt, a kémia támaszkodott az alkímiai kísérletek megfigyeléseire, módszereire, eszközeire, mint például a desztilláció, az ötvözetek eloállítása, a lepárlás, és felhasználta a lombikokat, kemencéket. Henning Brand alkimista fedezte föl 1682-ben a foszfort. Johann Friedrich Böttger pedig berlini patikusinasként folytatott alkimista kísérleteket, melyek során 1708-ban, Meissenben rábukkant a porcelán alapanyagára, a kaolinra.
Ma az alkímiát az aranycsináló szélhámosokkal hozzák összefüggésbe, a történeti tények figyelembevétele nélkül, mint azt például Móra Ferenc Kincskereso kisködmönjében, vagy Az aranycsináló címu meséjében olvashatjuk Ez utóbbi mesében egy cseh alkimista keresi föl Mátyás király udvarát, hogy megmutassa neki tudományát, de "Mátyás józan elméje nem hitt benne", így jutalom helyett egy üres zsákot ad az aranycsinálónak: "Rakd bele az aranyat, amit magad csinálsz!" A mese tanulsága pedig a következo: "Úgy elkotródott az aranycsináló mester, hogy képpel se fordult többet Buda vára felé, ahol annyi ragyogó arany közt mégiscsak a Mátyás király esze volt a legragyogóbb arany.